GYŐRÚJFALU SE – ENESE SC

Győrújfalu SE Senior
Senior mérkőzés
2016 – 2017
-
Végeredmény: 4 - 1

Összefoglaló

A felújított hazai pályát az Enese Senior ellen avattuk fel. A tavalyi évzárón elszenvedett 3 gólos vereségünkért próbáltunk visszavágni. A vendégek az első mérkőzéshez képest egy láthatóan gyengébb összeállításban kezdtek, míg nálunk új játékosok kaptak szerepet.
Jól kezdtünk, a mérkőzés első felében alig volt az ellenfélnél a labda. Első lehetőségünknél, a lesre játszó vendégek közül Vingler lépett ki, a visszafutó védőt átjátszva lőtt kapura, és a megpattanó labda a jól védő enesei kapus felett a hálóba hullott:1-0.
Nem változott a játék képe, ismét Vingler játszotta meg a labdát, sokadik jó csele után már csak a kapussal állt szembe, de ezúttal a kapus győzött.
Próbálkozott az ellenfél, de néhány reményteli szabadrúgás lehetőségnél tovább nem jutottak.
Sorozatba jöttek a lehetőségeink, de a befejezésbe mindig hiba csúszott vagy az ellenfél kapusa védett bravúrral. A cseréink után Dubi robogott el a bal szélen, és jól eltalált lövése utat talált a bal alsó sarokba: 2–0.
Maradt az előny a félidő végére is, magabiztos játékkal tartottuk az eredményt.
A második félidő első támadásából megszereztük a harmadik gólunkat: Virág passzával Palakovics indult meg, és pontos beadását Kalmár lőtte kapásból a hálóba:3-0.
Ezzel eldőlni látszott a mérkőzés, volt időnk a letámadást is gyakorolni. Bevált a taktika, a fáradó ellenfél szinte a saját tizenhatosáról sem tudott kijönni. Sorra dolgoztuk ki a nagyobbnál-nagyobb helyzeteket, de a befejezésbe mindig hiba csúszott.
Végül Dombi labdaszerzés után szép cselekkel csinálta meg magának a helyzetet, amit jó lövéssel befejezve szerezte meg csapatunk újabb gólját:4-0.
Az ellenfél becsülettel küzdve a mérkőzés vége előtt ismét szabadrúgáshoz jutott, amit játékosuk nagy erővel lőtt a léc alá, beállítva a végeredményt:4-1.
Az első perctől uraltuk a mérkőzést, ismét bebizonyosodott a foci egyik nagy igazsága: minden csapat annyit játszik amennyit engedik, ezen a napon minket engedtek, és ezt ki is használtuk.
Folytatás Győrzámoly ellen ismét a hazai gyepen.

Kezdőcsapat

Tóth Csaba
Horváth Balázs
Peti Róbert
Vincze Balázs
Vingler GyulaGoal
Szabó Csaba
Balaskó Szilárd
Dombi TiborGoal
Palakovics László
Kalmár AttilaGoal

Cserék