2018-as győrújfalui sporttábor

Augusztus 6-10. között gyerekzsivajtól volt hangos a győrújfalui focipálya (és egyik napon a győri strand), ugyanis összesen 67 gyerkőc vett részt a hagyományos nyári focitáborunkban. A reggeli közös futások, a napi két edzés és három étkezés mellett csütörtökön biciklivel tettük meg az utat Győrbe, a strandra és vissza, pénteken pedig csocsó, látbtenisz és teqball házibajnokságokat rendeztünk.

VIII. Győrújfalu Kupa

Nyolcadik alkalommal került megrendezésre egyesületünk hagyományos utánpótlástornája, a Győrújfalu Kupa. A kétnapos rendezvényen négy korosztályban összesen 32 csapat mérkőzött meg egymással. A legnagyobbak, az U12-esek mezőnyében 2018-ban hazai győzelem született.

Családias környezet

A Győrújfalu SE felnőtt és utánpótlás-csapatainak játékosai rendszeresen kijárnak egymás mérkőzéseire, bíztatni egymást. Az őket elkísérő rokonokkal, barátokkal együtt a Győrújfalu-család sok szép sikert ért el labdarúgás és futsalszakosztályban egyaránt.

Közelgő események

Győrújfalu SE tabella

Megyei Futsal U13 3. csoport

H. Csapat M. Gy. D. V. LG. KG. GK. P.
1. Dana Győrújfalu SE U13 6 6 0 0 49 0 49 18
2. MTE 1904 A 3 2 0 1 16 1 15 6
3. Kunsziget SE B 3 2 0 1 14 3 11 6
4. Baráti Futsal Club SE 3 1 0 2 5 25 -20 3
5. Bőny SE 6 1 0 5 6 47 -41 3
6. Dunaszeg SE 3 0 0 3 2 16 -14 0


Szponzorok