Viszontagságos félév után első és U19-es csapatunk is szép győzelemmel zárta az őszi szezont.

A Győrasszonyfa elleni elmaradt mérkőzés pótlásán mindent megtettek csapataink a szép befejezésért, ennek eredményeként az ifisták 3-2-es győzelme után első csapatunk félidőben 3-0-ra, később már 5-0-ra is vezetett. A vendégek egyetlen szépítő gólja nem tudta elrontani az örömünket, a három pontnak köszönhetően ugyanis az utolsó utáni pillanatban kicsit el tudtunk kilépni a kiesőzónában lévő csapatoktól.

A fiatalok is befejezték a kinti szezont, U16-os és U14-es B-csapatunk a harmadik, U14-es A-csapatunk az első helyről várja a tavaszi folytatást. Nekik azonban nincs leállás: a megyei futsalbajnokságban három korosztályban összesen négy csapattal veszünk részt. December 10-én mindjárt két helyszínen, Ikrényben és Lipóton lehet szurkolni a mieinknek.

Aranyhal Étterem Megyei II. osztály, 12. forduló:
Győrújfalu SE – Győrasszonyfa-Tarjánpuszta SE 5-1 (3-0)
Győrújfalui gólszerzők: Török Á. (3), Pozsonyi M., Farkas P.

Győrújfalu SE U19 – Győrasszonyfa-Tarjánpuszta SE U19 3-2 (3-2)
Győrújfalui gólszerzők: Takács M. (2), Fábián M.

Szabó Miklós, vezetőedző: Minden jó, ha jó a vége? Az utolsó, elhalasztott hazai meccsünk volt. Nagyon fogadkoztunk, hogy nem zárhatjuk le úgy az évet, hogy nincs hazai győzelem az idényben. Hát egy igazán szép győzelemmel sikerült zárnunk az évet. Nem csak az 5:1-es győzelem, hanem a mutatott játék is most volt olyan, amilyet lelkes szurkolóink már régóta várnak el joggal a csapattól. Az első perctől kontrolláltuk a játékot, a mi akaratunk érvényesült a pályán. Az első percektől gördültek a támadások és a 25. perctől kezdve már eredményesek is voltunk. Majd az első félidőben még kétszer. A második félidőben ott folytattuk, ahol az elsőt befejeztük, s még kétszer sikerült beköszönnünk a félidő közepéig. 5:0 után már egy kicsit kiengedtünk, a saját magunk által diktált iramtól egy kicsit elfáradtunk, ekkor feljebb jött az ellenfél és sikerült megszerezniük a becsületgólt. Így alakult ki az 5:1-es végeredmény. Ezen a mérkőzésen mindenki azt nyújtotta, ami elvárható tőle. Ha egy középcsapatot le tudunk ilyen arányban győzni ilyen teljesítménnyel, akkor joggal merül fel mindenkiben a kérdés: miért nem játszottunk többször így az idény folyamán? Télen megpróbáljuk megfejteni. Gratulálok mindenkinek a vasárnapi teljesítményéhez! Köszönöm minden játékosnak, vezetőnek, technikai személyzetnek az egész éves munkáját. Békés Boldog Karácsonyt és egy sportsikerekben gazdagabb Új Évet kívánok minden Újfalu szimpatizánsnak.


Korábbi mérkőzések:

Aranyhal Étterem Megyei II. osztály, 14. forduló:
Győrújfalu SE – Téti Sokoró FC 1-3 (1-1)
Győrújfalui gólszerző: Pozsonyi M.

Győrújfalu SE U19 – Téti Sokoró FC U19 13-3 (5-2)
Győrújfalui gólszerzők: Lázár B. (4), Mészáros M. (3), Németh G. (2), György P., Böröndy A., Somogyi K., Pál B.

Aranyhal Étterem Megyei II. osztály, 15. forduló:
Pápateszéri SE – Győrújfalu SE 4-3 (0-1)
Győrújfalui gólszerzők: Pozsonyi M., Török Á., Fekete K.

Pápateszéri SE U19 – Győrújfalu SE U19 2-1 (0-0)
Győrújfalui gólszerző: Takács M.

Megyei U16 Móvári csoport, 11. forduló:
Dunakiliti KSE U16 – Dana Győrújfalu SE U16 2-0 (1-0)

Megyei U14 Győri A csoport, 7. forduló:
Dana Győrújfalu SE U14 A – Gyirmót SE Győr U14 B 12-0 (2-0)
Gólszerzők: Kovács D. (2), Katona S. (2), Haáz D., Sári M., Kiss B., Juhász T., Meszlényi Á., Fehér A., Nagy M., Ács B. (öngól)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.