Miközben első csapatunk zsinórban harmadik győzelmét aratta, U19-es és U16-os csapatunk is döntetlent játszott, ezzel mindkét gárda bronzérmesként zárt.

U14-es A-csapatunk utolsó két meccsétől függetlenül biztosan ezüstérmes volt, így a szerdai vereség és a szombati döntetlen is belefért. Az OTP Bank Bozsik-program utolsó régiós kiemelt tornáján U11-es és (egy évvel idősebbek között induló) U12-es csapatunk is 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel zárt. Különdíjat kapott Kovács Detre és Pusztai Márton.

Bravúros döntetlent ért el U16-os csapatunk a listavezető és már bajnok Ménfőcsanak ellen, ezzel az utolsó pillanatban odaért a dobogóra. Kevésbé örültünk U19-es csapatunk döntetlenjének Kunszigeten, amellyel elvesztettük esélyünket az előrelépésre – a bronzérem azért itt is megvan.

Első csapatunk a bajnokság végére lendült bele igazán. Győrzámoly és Győrasszonyfa után Kunsziget is kapitulált, miután a félidőben 4-0-ra vezettünk, végül 5-3-ra győztünk ellenfelünk otthonában. A hetedik hely még meglehet, ehhez több pontot kell szereznünk a Dunaszegnél az utolsó fordulóban.

Megyei II. osztály Győri csoport, 29. forduló:
Kunsziget SE – Győrújfalu SE 3-5 (0-4)
Győrújfalui gólszerzők: Jaczkó B. (2), Török Á. (2), Szabó B.

Kunsziget SE U19 – Győrújfalu SE U19 2-2 (1-2)
Győrújfalui gólszerzők: Takács J., Kuller M. (öngól)

Megyei U16 Győri csoport, 26. forduló:
Győrújfalu SE U16 – WHB Ménfőcsanak ESK U16 2-2 (1-0)
Győrújfalui gólszerzők: Csáki A., Komjáthy Zs.

Megyei U14 Győri A csoport, a 8. fordulóból elmaradt mérkőzés:
Győrújfalu SE U14 A – DAC-Utánpótlás U14 3-4 (2-2)
Győrújfalui gólszerzők: Lapincs B., Horváth B., Füsi L.

Megyei U14 Győri A csoport, 14. forduló:
Győrújfalu SE U14 A – Pannonhalma SE U14 2-2 (2-0)
Győrújfalui gólszerző: Rohály T. (2)

Megyei III. osztály Északi csoport, 22. forduló:
Győrújfalu SE II. – Mosonudvar SE 0-3 (0-1)

Szabó Miklós, vezetőedző: Egy, a táblázaton előttünk álló csapat otthonába látogattunk, aki ráadásul a negyedik legkevesebb gólt kapta ebben a szezonban. Ugyan sokat nem is rúgtak, ezért nem volt várható egy ilyen gólzáporos mérkőzés. Nem is úgy indult a meccs, hogy sok gól lesz, óvatos tapogatózással, sok eladott labdával kezdett mindkét csapat. Egyszer sikerült elfutni az ellenfél kapujáig és lövéssel befejezni a támadásunkat. Egyébként egyik kapu sem forgott veszélyben, bár inkább kunszigeti mezőnyfölény jellemezte a játékot. Majd pontosan a félidő közepén egy szép gyors kontra után vezetést szereztünk, és kiszakadt a gólzsák. A félidő végéig kihasználtuk az ellenfél összes hibáját, és így 4:0-s vezetéssel térhettünk pihenőre. A második félidőben nem mertük azt játszani, amit az elsőben, pedig sokkal jobban kellett volna, mert a viharos szélben, ami most az ellenfelet támogatta, csak ez lehetett volna az orvosság a Kunsziget ellen. A félidő közepén, majd 3 percre rá kaptunk két gyors gólt, majd egy kiállítást, amitől az ellenfél vérszemet kapott. Még volt hátra negyedóra. Ekkor elkezdtek fejetlenül támadni és egy ellentámadás végén, a 80. percben végleg eldöntöttük a mérkőzést. A 84. percben ugyan még rúgtak egy gólt, ettől még szervezetlenebbül támadtak, és a végén, ha nem vagyunk annyira fáradtak nagyobb gólkülönbségű győzelmet is arathattunk volna. De természetesen nem vagyok elégedetlen, nagyszerű győzelem volt. Ennyi gólt senki nem rúgott a Kunszigetnek idén. Ez volt zsinórban a harmadik győzelmünk, egyre több gólt rúgunk újra mérkőzésenként. Lehet, hogy rossz volt a formaidőzítés? Vagy most kezd összeállni a csapatunk? Ezen a három meccsen végre sikerült ugyan abban az összeállításban kifutnunk a pályára. Az utolsó fordulóban a bronzéremért küzdő Nagyszentjánost fogadjuk. Érdekes meccs lesz, biztos vagyok benne.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.