Végig fölényben játszva, öt góllal verte téti ellenfelét első csapatunk a semleges helyszínen rendezett edzőmérkőzésen.

Ismét a csornai műfüves pályán szerepelt első csapatunk szombaton délelőtt. Az ellenfél most a velünk egy csoportban szereplő Téti Sokoró FC együttese volt. A csípős hidegben lejátszott mérkőzésen csapatunk az első perctől kezdve letámadta ellenfelét és nem hagyta kibontakozni. Folyamatosan hagytuk ki a helyzeteket, de az első félidő végén sikerült megszerezni a vezetést. Egyik új játékosunk, Németh Dániel ugratta ki nagyszerű ütemben Szalait, aki a kimozduló kapus felett a hálóba helyezett.

A második félidőt egy gyors góllal nyitottuk, ekkor a kilépő kapus elsodorta Molnárt, ám a bíró nagyszerűen alkalmazta az előnyszabályt, és Farkas Péter az üres kapuba lőtt. Pár perccel később egy legurítást követően másik új igazolásunk, Sziránszki Ferenc bombázott nagyszerűen a kapuba. És itt még nem volt vége! Előbb újból Farkas Péter talált be, majd Kiss Gergely remek labdát tálalt Németh D. elé, aki elfektette a kapust, majd a hálóba gurított Az eredmény már nem változott, csapatunk ilyen arányban is megérdemelten nyert, és teljes erőbedobással folytatja a felkészülést a tavaszi szezonra.

Győrújfalu SE – Téti Sokoró FC 5-0 (1-0)
Gólszerzők: Farkas P. (2), Szalai B., Sziránszki F., Németh D.

A héten a tervek szerint csütörtökön és szombaton is pályára lépünk hazai környezetben, amennyiben persze az égiek is úgy akarják.

Egy hozzászólás a(z) “Csillagos ötös Csornán” bejegyzéshez

  1. Pusztai Márton szerint:

    Hogy játszott a Viktor?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.